horoszkóp

Világháborús lőszert találtak Egerben és Debrecenben

MTI
2013.02.15. 14:13

Egy világháborús robbanótest került a felszínre Egerben a belváros rehabilitációs munkálatai közben pénteken, nem messze Dobó István szobrától, ezért 300 méteres körzetben ki kellett üríteni a területet – közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje. Várkonyi Melinda honvédségi szóvivő azt mondta: a lezárás-kiürítés érintette a Heves megyei városban a Dobó teret, két másik utcát, azon belül egy éttermet és öt lakást. Ideiglenesen, a tűzszerészeti vizsgálatig 30-40 embernek kellett elhagynia otthonát – tette hozzá.

A kiürítés után kiderült, egy világháborús golyószóró dobtárát – benne 70 darab éles lőszerrel – találták meg. Miután a honvédség tűzszerészei beazonosították és megvizsgálták a talált tárgyat, központi gyűjtőbe szállították, megsemmisítéséről később gondoskodnak.


Nagyobb térképre váltás

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a tárgy az Eger-patak medréből került elő, a mederbe tervezett kerékpárút építése során. A rendőrség kordonokkal zárta le a helyszínt, senkit sem engednek a közelbe. Ugyanakkor az autóforgalmat nem korlátozzák, mert az aknának látszó tárgyat a belvárosi sétálóövezet közepén találták.

Debrecenben gránátot forgattak ki

Három második világháborús tüzérségi gránátot fordított ki a földből egy munkagép pénteken Debrecenben a Nagyerdei Stadion építési területén – közölte a kivitelező cég vezérigazgató-helyettese. Hegymegi István, a Hunép Zrt. műszaki vezetője elmondta, hogy a stadion régi kazánházának a bontása közben fordította ki az egyik kanalas munkagép a gránátokat.

A 40 centiméter hosszú gránátok közül kettő félig kiáll a földből, egy pedig a munkagép emelőkanalában van. A rendőrség 50 méteres körzetben lezárta a helyszínt, a tűzszerészek pedig még a nap folyamán elszállítják a világháborús robbanószerkezeteket. Az építkezés a stadion többi részén az alapozással folytatódik – tette hozzá Hegymegi István.