Vélhetően szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy ember Kaposváron vasárnap este – erősítette meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI értesülését hétfőn. Orbán Zoltán közölte, a kivonuló orvos elsődleges megállapítása szerint az áldozat halálát fulladás, illetve a szén-monoxid belélegzése okozta. Az ügy körülményeinek kivizsgálása közigazgatási eljárás keretében folyik.

Szén-monoxid-mérgezés miatt vittek két embert a győri kórházba – közölte később a katasztrófavédelem megyei szóvivője hétfőn. Dobos Viktória elmondta: Győrszentiván városrész egyik otthonához riasztották a katasztrófavédelmet reggel. A helyszínen a mérések az átlagosnál nagyobb szén-monoxid-koncentrációt mutattak.

A hétvégén Pest megyében is több mérgezéses eset történt, legutóbb vasárnap kellett egy idős párt kórházba szállítani pomázi otthonukból.