Nem egészen 24 óra alatt elfogtak egy nyomozók egy férfit, aki vasárnapra virradóra késével súlyosan megsebesített egy 25 éves fiatalembert a Heves megyei Kálon – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn. Soltész Bálint elmondta, hogy a 26 éves tarnabodi –akkor még ismeretlen – férfi egy szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően sebesítette meg áldozatát, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A gyanúsítottat őrizetbe vették, ellene életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.