horoszkóp

32 milliót csalt ki egy rákbetegtől egy férfi

MTI
2013.02.27. 13:15

A Kecskeméti Járásbíróságon kezdődött az a per, melyben egy férfit azzal vádolnak, hogy csaknem 75 millió forintot csalt ki három sértettől. A vádirat szerint a férfi 1995-ben ismerte meg a sértettet, aki 2009-ben elmesélte neki, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Ekkor a vádlott azt mondta, hogy Amerikai Egyesült Államokból be tud szerezni olyan gyógyszert, amelynek alkalmazása a rákgyógyítás jelenlegi legkorszerűbb - de még csak kísérleti stádiumban lévő - módszere, a jelenleg Magyarországon alkalmazott eljárások nem hoznának gyógyulást.

A férfi nem vette igénybe a szakorvosi segítséget, hanem a vádlottól kapott készítményeket szedte, melyekről később kiderült, hogy néhány ezer forintos étrend-kiegészítők voltak. A beteg férfi a vádlottnak több részletben 32 millió forintot fizetett be.

A vád szerint, ha a szakorvosok által számára előírt - az alkalmazható terápiák közül az orvostudomány jelenlegi állása szerint ezen stádiumban a leghatékonyabbnak tartott - kezeléseket kellő időben és kellő rendszerességgel igénybe vette volna, akkor klasszikus terápia esetén a túlélési esélye 64 százalék, míg kombinált kezelés esetén 88 százalék lett volna.

A vádlott egy másik embertől komoly befektetési lehetőség ígéretével 24 millió forintot kért és kapott, míg egy harmadik sértettől különböző ígéretekkel összesen 18,8 millió forintot csalt ki. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A tárgyalás március közepén folytatódik.