Szerda reggel kilenc óra tájt lövöldözés tört ki a Kronospan fafeldolgozó üzemben, Menznauban. A Blick.ch arról ír, hogy három halott és hét sérült van, köztük többen súlyosan megsérültek. A valószínűsíthető elkövető szintén meghalt. A szemtanúk szerint a vállalat egyik dolgozója lövöldözött, akiről egyelőre csak annyit tudni, hogy gépkezelőként dolgozott, és hosszú ideje pszichés problémái voltak.

A két órakor tartott sajtótájékoztatón Daniel Bussmann, a luzerni rendőrség vezetője tartotta. Ezek szerint,  a 42 éves gyilkos a gyár egyik dolgozója volt, és svájci állampolgár. A lövöldözés során hárman meghaltak, öten súlyosan megsérültek, ketten pedig könnyebben. Az egyik halott az elkövető. A rendőrség közlése szerint a gyilkos nem csak az ebédlőben lövöldözött, hanem a műhelyben is. A gyilkos saját pisztolyával ölt, és egyenesen az emberekre célzott. A férfi évek óta a gyár munkavállalója volt.
 


Nagyobb térképre váltás

"Az elmúlt évben megváltozott. Vagy magában beszélt, vagy olyan emberekkel, akik nem is léteztek. Képes volt egy beszélgetés közben teljesen témát váltani, ezért nem volt vele könnyű szót érteni. Ennek ellenére sosem volt agresszív" – mondta egy kollégája a Luzerner Zeitungnak.

A sda hírügynökségnek a  REGA svájci mentőszolgálat szóvivője megerősítette, hogy három helikopterrel érkeztek a helyszínre, és négy súlyos sérültet szállítottak kórházba.

Az egyik szemtanú édesanyja a Blicknek nyilatkozott. "A fiam azt mesélte, hogy éppen az ebédlőben tartózkodott, amikor valaki tüzet nyitott."

Urs Fluder a Kronospan végrehajtó bizottságának egyik tagja a Pilatus rádióban tett drámai bejelentést.

"Mindannyian sokkos állapotban vagyunk. Emberileg mindent megteszünk, amit lehetséges ebben a helyzetben. A termelés amint lehetséges folytatódni fog."

Csak néhány napja derült ki, hogy a gyárnak vissza kell fognia a termelést, ami több más fafeldolgozó partner számára hasonló termeléscsökkentést eredményezett.

Menznau polgármestere, Adrian J. Duss sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és hangsúlyozta, hogy mind az áldozatok mind azok családtagjai segítséget kaphatnak a közösségtől, melyben élnek. A Kronospan száz munkavállalóval a térség egyik fontos munkaadója.

Svájcban viszonylag ritkák a hasonló gyilkosságok, annak ellenére, hogy  több 2,3 millió fegyvert tartanak nyilván. 2009-ben mindössze 24 gyilkosságot követtek el lőfegyverrel. Nemrégiben Daillonban kezdett egy férfi a nyílt utcán lövöldözni, akkor két ember halt meg, és három megsérült.