Mint azt helyszíni tudósítónknak a környéken élők elmondták, már 5-fél 6 között is lövéseket véltek hallani. A gyilkosságok után 5-10 perccel már volt a helyszínen rendőrautó, és a mentőhelikopter is gyorsan megérkezett.

A férfi becsléseik szerint 10 éve élt a házban, de annyira visszahúzódó, hogy alig tudnak róla valamit, egyikük szerint gázszerelőként dolgozik.

Egy hetvennégy éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy hétfőn lemészárolta a családját Üllőn. S. Ferenc a családi házának udvarán többször meglőtte élettársát, annak fiát és élettársának édesanyját, majd magával is végzett. A helyszínelés várhatóan reggelig tart.

Az egyik szomszéd végignézte az Akácfa utcai eseményeket. A Velvetnek elmondta, hogy azért ment ki az utcára a családi házából, mert két-három lövésszerű hangot hallott, de azt hitte, csak tetőcserepek este a földre, aztán amikor úgy látta, semmi gond, visszament a házba. Ezután újabb lövések dördültek, és hangos jajveszékelést hallott. Ekkor ismét kiment az utcára, ahol azt látta, hogy a szomszéd férfi az élettársával csinál valami a kerítésnél, akiből dőlt a vér. A nő a kerítéshez ment, belekapaszkodott, de ekkor a férfi először őt lőtte fejbe, majd a szemtanú előtt magával is végzett.

Mint a police.hu írja, S. Ferenc a családi házának udvarán többször meglőtte élettársát, annak fiát és élettársának édesanyját. A 64 éves élettárs és 41 éves fia a helyszínen elhunyt. Az idős nőt a mentők kórházba vitték, állapotáról – mint azt az m1 Kékfény című műsorában dr. Golopencza Pál,  mentőszolgálat főorvosa elmondta – a rendőrség kérésére nem adhatnak tájékoztatást.

Korábban

Az RTL Klub híradója szerint a helyszínen több mentőhelikoptert láttak. A TV2 szerint egy sérültet az Országos Baleseti Intézetbe szállítottak – a hvg.hu szerint onnan azonban továbbvitték, mert nem volt férőhelyük.  A Hír24 úgy tudja, gyakoriak voltak a viták a családfő és élettársa között, valószínűleg ez fajult el.

A HírTv úgy tudja, a lövöldözésben négyen haltak meg (ezt egyelőre nem erősítette meg hivatalos forrás). A helyiek szerint köztudott volt, hogy a családfőnek fegyvere van, amellyel kisállatokra, macskákra lövöldözött.


Nagyobb térképre váltás