Másodfokon jogerősen kilenc év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2009-ben és 2010-ben is megerőszakolt egy fiatalkorú lányt Magyartelken, írja a bama.hu. A helyi férfi az első alkalommal éjszaka lesben állva várta a fiatal lányt. Amikor meglátta a hazafelé tartó lányt, odalépett hozzá, és késsel arra kényszerítette, hogy vele menjen. A lányt a lakásába vitte, ahol megerőszakolta. Ezután nyomozás indult, majd a férfit elfogta a rendőrség és őrizetbe vették. Két hónappal később a férfi szabadult az előzetes letartóztatásból. Szabadlábra kerülése után az előzőhöz esethez hasonlóan újból megerőszakolta a lányt. A férfi az első bűncselekményt beismerte, a 2010-nem történtet azonban tagadta, ám a bíróság mindkét esetet bizonyítottnak látta.