H. István augusztus 7-én megfojtotta 84 éves édesanyját Izsákon – írja a Baon.hu. A 63 éves férfi tette után öngyilkosságot kísérelt meg, őt ezután mentővel vitték kórházba – mondta a megyei lapnak Gál Kristóf a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A Baon úgy tudja, a gyilkosságot az egyik szomszéd fedezte fel, ő találta meg az eszméletlen embereket és hívta az orvost és a rendőröket. Úgy tudni, H. István a helyszínelés közben tért magához és bevallotta tettét, de magyarázatot nem adott rá. Öngyilkosságát gyógyszerekkel akarta elkövetni, jelenleg nincs életveszélyben.

A férfi ellen a rendőrség emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az éjjel, a kecskeméti kórházban bűnügyi őrizetbe helyezték, rendőrök posztolnak az ajtaja előtt. A rendőrség indítványozni fogja az előzetes letartóztatását. Ha az egészségi állapota úgy alakul, akár a kórházban is megtartják az erről döntő meghallgatást.