horoszkóp

Bankokat rabolt, elfogták

2013.08.25. 13:51

A Terrorelhárítási Központ segítségével fogtak el egy 39 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint először Taksonyban, majd Tatárszentgyörgyön rabolt ki egy-egy pénzintézetet – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség központi honlapján. Az őrizetbe vett S. Pál a j elenleg rendelkezésre álló adatok szerint pénteken, dél körül fegyverrel vagy annak látszó tárggyal a kezében ment be egy tatárszentgyörgyi pénzintézetbe, az ott tartózkodó dolgozókat megfenyegette és készpénzt követelt tőlük. Az alkalmazottak a fenyegetés hatására nagyobb összegű pénzt adtak át a férfinak, aki a helyszínről autóval menekült el.

Mivel fennállt annak lehetősége, hogy a férfinek éles fegyvere van, a Pest megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, akik szombaton Budapesten fogták el a 39 éves gyanúsítottat. Jelenlegi adatok szerint a férfi számlájára írható a 2013. augusztus 12-én Taksonyban elkövetett rablás is, ahol szintén fegyverrel vagy annak utánzatával a kezében kényszerítette egy pénzintézet alkalmazottait készpénz átadására. A házkutatás során a rendőrök megtalálták az elrabolt készpénz egy részét, valamint a rabláskor használt fegyvert és ruházatot is.