Tizen megsérültek kedden kora hajnalban Budapesten, a Szabadság hídon egy kötélhúzó versenyben. Hétfőn éjféltől rendezték meg a hagyományos kötélhúzó versenyt a Műszaki Egyetem és a Corvinus Egyetem hallgatói között, az MTI úgy tudja, a kötél elszakadt és emiatt sérültek meg többen. A Facebookon az esemény oldaláról csak annyi derült ki, hogy minden valószínűség szerint lányok sérültek meg a balesetben. A mentők információja szerint heten kerültek kórházba, jellemzően végtagtöréssel.

A szervezőkhöz közelálló forrásunk szerint a fő probléma az lehetett, hogy az első átvizsgálásokon hibátlannak minősített kötelet többször végighúzták a földön az első húzásnál, így az rongálódhatott. "A kötél állapotát a két szervező egyetem több ízben is ellenőrizte a rendezvény előtt, semmilyen szakadásra utaló nyomot nem találtak rajta. A kötélhúzás a lányokkal indult, tehát a két oldalon csak lányok voltak. Eközben a kötél többször leesett a földre, és a lányok ott húzták vissza több alkalommal is. Körülbelül 1,5-2 percig tartott a kiegyenlített küzdelem, amikor is a kötél elszakadt. Ekkor több lány a földre került, szerencsére a helyszínen tartózkodó mentősök azonnal el tudták kezdeni az ellátásukat. Majd rövid időn belül elkezdődött a többi, nem súlyos sérült begyűjtése és ápolása is" – írta olvasónk.

A biztosítás elvileg meg volt szervezve, erről a következőket írta nekünk forrásunk: "A mentősök minden sérültet elláttak, természetesen a rendezvény fel volt készülve ilyen esetre, volt mentő biztosítva az egész rendezvény idejére. Amint megtörtént a baleset, a rendezvényt kiürítették és lezárták, mivel az első szempont az volt, hogy a többieknek ne essen baja. A mentősök a helyszínen 1 törésről és 2 enyhébb sérülésről számoltak be, a rendezvény biztosítva volt rendőrök és mentősök által."

Levelet kaptunk egy korábbi, nevét nem vállaló szervezőtől is, olvasónk a következőket írta: "Ez egy régi hagyomány, amit szerencsére a mostani korosztály tovább ápol. Ami kevésbé szerencsés, hogy a mai divatnak megfelelően ezt is elkezdték túlzásba vinni és olyan irányba terelődött a téma, aminek a szervezéséhez már nem elég tapasztalt egy diák rendezvényszervező (tisztelet a kivételnek). Valamikori szervezőként mondhatom, hogy anno meghúztunk bizonyos határokat, amik azóta (legjobb tudomásom szerint) eltűntek. Ilyen volt például, hogy külön férfi és külön női kötélhúzás volt, mindkét esetben 20 fős létszámkorláttal [mint feljebb olvasható, ez a nemi elkülönítés megmaradt – a szerző]. Már ekkora "tömeg"-nél is előfordult a kötélszakadás, főleg a fiúk esetében. Szerencsére azt még jól mértük fel, hogy 20 méretes férfisor esése kevésbé veszélyes, inkább a vicces kategóriába tartozik (természetesen esetükben is előre, írásban tudattuk, hogy saját felelősségre vesznek részt a versenyen). Amikor ugyanezt egy sokkal nagyobb létszámú tömeg követi el, az azért már olyan kockázat, amit én magam sosem vállaltam volna.

Íme a kötél

A Kötélhúzás Facebook-oldalán látható egy fotó az elvileg előkészített, "kibogozott" kötélről, ezen látszik, hogy egy kb. 3 centi vastag sodort kötélről van szó, aminek elég erős szakítószilrádságúnak kéne lennie, hogy elbírja a terhelést.

Ha józanul felmérik a szervezők a kockázatokat, és azokat megfelelően kezelik, akkor a szóbanforgó esemény egy nagyon hangulatos és igazán szórakoztató esti program mindkét egyetem hallgatóinak. Ilyen és ehhez hasonló rendezvények kapcsán lehet egyszerre fenntartani a két intézmény közötti egészséges rivalizálálst oly módon, hogy közben egymáshoz közelebb is kerülnek a hallgatók, egymást jobban megismerik, ezáltal jobban tisztelik is egymást. Véleményem szerint ajánlatos az ilyen hagyomány megőrzése, egyúttal remélem, hogy a mostani szervezők hibája nem lesz kihatással a jövőbeni események megszervezésére."

Olvasónk, Rigó Máté ugyan évekkel ezelőtt vett részt az eseményen, de a probléma most is hasonló lehetett, mint anno: "Kb. 8 éve voltam ezen az eseményen, akkor két nagyon vastag kötelet csomóztak össze a végükön, mivel külön-külön rövidek voltak. Mint ismeretes, az egészen vastag köteleket összefonják/csomózzák szálanként, nem pedig egy nagy bumszli csomóval teszik ezt meg. Nos, a kötélhúzáson amikor voltam, egy nagy csomót tettek a végére, ami persze eloldott, és jó páran földre ültek emiatt. Gondolom hasonló lehetett most is, csak éppen rosszabb kimenetellel."

A Twitteren is találni már egy-két rövidebb beszámolót, együttérző bejegyzést. "Gyanítom nemlesz jövőre BME-Corvinus kötélhúzás a hídon...Elég durva volt pár centiről nézni. Mihamarabbi jobbulást a sérülteknek :/" – írta az egyik twitterezőMásikuk együttérzését fejezte ki: "óriási para volt ez a kötélhúzás, jobbulást mindenkinek :((". Az Instagramra is elkezdtek felkerülni az első képek, ezen a tömeg látszik, sérültek nincsenek.

Ha ön ott volt, van bármi információja, egy története, fotója vagy videója a balesetről, írjon és küldjön a velvet@mail.index.hu címre!