Budapest XVII. kerületében súlyosan bántalmaztak egy 13 éves fiút, jelenleg is zajlik a nyomozás, miközben a fiú ügye a Facebookon is gyorsan terjed (ld. a cikk alján), cikkünk megírásának pillanatában már több, mint 5800-an osztották meg a történteket. A Velvet megtalálta a fiú édesanyját, Nyilas Krisztinát, aki elmondta, fia szombat reggel fél 9 körül biciklizett el egy kerületi kerékpáros boltba, ahol azonban nem tudta megvenni, amit akart.

Ezután elindult hazafele, majd a Népkert nevű parknál, közel a Rákos-patakhoz és a sportpályához, négy fiú belekötött. A jómódúnak tűnő BMX-es fiatalok a fiú biciklijét cikizték, ő azonban nem reagált erre, továbbhaladt. A támadók utánamentek, egyikük pedig lerángatta a kerékpárról és ütni-verni kezdte őt, még akkor is, amikor már a földön feküdt. A többiek a beszámolója szerint biztatták a kegyetlenkedő fiút. Miután elmentek, egy hajléktalan ment oda segíteni, megkérdezte, hívjon-e mentőt, de a fiú nemlegesen válaszolt. Elvonszolta magát a patakig, ahol végleg összeesett.


Nagyobb térképre váltás

"Nagy szívfájdalmam, hogy sok ember elment mellette" – mondta az édesanya, aki szerint végül egy arra járó ismerős hívott mentőt. Az agyrázkódást szenvedett fiúnak még egyes csigolyái is eltörtek, így sérülése sokkal súlyosabb, mint nyolc napon túl gyógyuló. A fiú most ágyhoz van kötve, mivel egy apró mozdulattól is lebénulhat a rongálódott csigolyái miatt. Az orvosok szerint 6-8 hétbe is beletelhet a felépülése. A nyomozás a család szerint már zajlik, a nyomozók azt mondják, könnyebb a helyzetük, mivel négyen voltak az elkövetők, ilyenkor általában hamarabb megtörik az egyikük, és vallani fognak.

A Velvet megkereste az ügyben a rendőrséget is, az ORFK sajtóügyelete szerint egyelőre ismeretlen a négy támadó. "A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja az eset körülményeit" – közölték.

A Facebookon terjedő felhívás

"4 darab XVII. kerületi Népkertnél ismerős biciklis fiút keresünk, akik mai napon fél 10 körül belekötöttek egy 13 éves kisfiúba mert nem tetszett nekik a biciklije, a foú szó nélkül továbbtekert, de ezek az állatok biciklivel utána mentek majd brutálisan megverték. A gyereknek több csigolyája megrepedt, agyrázkódása lett és az orvosok azt mondták hogy a sérülései rugdosás miattiak (egy földön fetrengő gyereket rugdostak!!!) több hétig kórházi ápolásra szorul. Kérem, hogy aki bármit tudna esetleg, ha ezek a férgek bárhol hencegnének a tettükről értesítsen vagy engem vagy a rendőrséget. A kisfiú tőlünk ment haza, a testvérem barátja. Kérem, hogy aki érez magában annyit ossza a posztot. Köszönöm!"