horoszkóp

Ősz végére lehet ítélet a barátait elgázoló férfi ügyében

2013.10.08. 13:29

Zajlik a büntetőpere M. Ákosnak, aki 2012. október 28-án elgázolta az úton sétáló barátait Dunaegyháza belterületén – tudta meg a Velvet a fiatal férfi ügyvédjétől, Homoki Tamástól. A nyomozást május végén zárta le a rendőrség, akkor még nem történt meg a vádemelés sem. Azóta "annyi történt, hogy a bíróság kitűzte az ügyet tárgyalásra. Meg is volt az első tárgyalás a Kunszentmiklósi Járásbíróságon, szeptember 23-án" – mondta Homoki. Ezalatt ismertették a vádiratot, illetve meghallgatták a tanúkat is.

A per októberben folytatódik, ekkor a szakértőket fogja meghallgatni a bíróság, úgy tudjuk, a helyszín a Kecskeméti Törvényszék épülete lesz. Homoki elmondta, a szakértői bizonyítás ugyan még nem történt meg, "de nem az ittaság mértéke lesz a döntő, hanem elsősorban a műszaki szakértő véleménye és a bírósági meghallgatásánál felmerülő válaszok" lesznek az irányadóak. A bíróság kérdésünkre megerősítette, hogy október 24-én lesz a következő tárgyalás, ahol bizonyítási indítványokról döntenek majd.

"Véleményem szerint idén lesz elsőfokú ítélet, de hogy mikor, azt még nem tudom biztosan" – tette hozzá a védő. Arról változatlanul nem tud, hogy az áldozatok rokonai indítottak-e volna polgári pert kártérítésért. Homoki szerint M. Ákos még mindig előzetes letartóztatásban van, és "továbbra is nagyon a történtek hatása alatt van".

A 28 éves M. Ákos tavaly október végén sodort el Dunaegyháza belterületén, a Hajnóczy József utcában egy négyfős baráti társaságot. Ketten a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyosan megsérültek. Az elsődleges beszámolók szerint M. Ákos az egyik helyi kocsmában italozott, ahonnan hazatámogatták őt a barátai. Otthon ittasan autóba ült, és elindult vissza a kocsma felé, amikor az úton sétáló barátai közé hajtott. A gázolót halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják.