Holtan találták meg Kínában Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás magyar nemzeti bajnokát, miután kedden egy sikertelen próbaugrás következtében a Hunan tartományi Tienmen-hegy völgyében lezuhant.

Kováts Viktor a Csiangcsiacsie városhoz tartozó nemzeti parkban pénteken kezdődő világbajnokságra edzett 15 versenytársával együtt. A "madáremberek" 700 méter magas, meredek szikláról elrugaszkodva, speciális szárnyasuhájukkal siklanak a levegőben, mielőtt egy ejtőernyő segítségével földet érnek.

A veterán magyar szárnyasruhás ugró kedden negyedikként ugrott, s már kezdetben egy széllökés eltávolította tervezett útvonalától. Ejtőernyője – a szemtanúk elmondása szerint – technikai okok miatt nem nyílt ki.

A holttestet egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg a mentők szerda reggel – jelentette a Hszinhua hírügynökség. A magyar sportoló keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak, akik reflektorok fénye mellett éjszaka is kutattak utána.

Báthori Béla pekingi magyar főkonzul az MTI-nek elmondta, hogy a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll az illetékesekkel, információk szerint folyamatban van a holttest leszállításra a hegyről. Személyazonosságának hivatalos megállapítására, a családtagokkal a kapcsolat felvételére ezt követően kerül majd sor.

A magyar sportoló 1250 alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást, és 250 bázisugrás volt mögötte. Szárnyasruhával (wingsuit) 700-szor ugrott. Kováts a szárnyasugrás háromszoros magyar bajnoka, a svájci Stechelbergben 2012-ben megrendezett ProBASEszárnyasugró bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.

A 2. wingsuit-világbajnokságot október 11-13-án tartják azok között a különleges hegyek között, amelyek James Cameron Avatar című filmjében is feltűntek. Tavaly ugyanitt kilenc ország 15 sportolója mérte össze tudását.