Gyanúsítottként hallgatta ki a Monori Rendőrkapitányság azt az 54 éves fővárosi férfit, akit október 10-én négy fiatal bántalmazott Gyömrőn – írja a police.hu.  M. V. Károlyt akkor egy erdőben hagyott kocsi csomagtartójából szedték ki. A férfi azt vallotta, hogy egy 17 éves gyömrői fiú csalta ki az eset helyszínére: kocsival mentek oda, majd három ismeretlen összeverte, végtagjait összekötözték, és bedugták a csomagtartóba (elvettek tőle három mobiltelefont és készpénzt is).

Az eljárás során a Pest megyei nyomozók házkutatást tartottak nála, ekkor több számítástechnikai eszközt is lefoglaltak. Így lett belőle is gyanúsított: gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés, valamint zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették.

A rendőrök Budapesten elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható J. Márk 19 éves pilisi, valamint K. Gergő Zoltán 20 éves és K. Roland 19 éves budapesti lakosokat. A 17 éves gyömrői, elcsaló férfi, miután a rendőrök a lakásán keresték, önként jelentkezett a Monori Rendőrkapitányságon. Mindannyiukat gyanúsítottként hallgatták ki, október 13-án előzetesbe helyezték őket.