horoszkóp

Mégis a romániai romák a szőke kislány szülei

2013.10.24. 10:25

Mint tegnap kiderült, újabb szőke hajú, kék szemű kislányt vettek el egy ír romatáborban élő romániai családtól a rendőrök hétfőn, pont úgy, mint azt a szintén szőke kislányt, akit pedig egy görög romatáborban találtak.

Az Írországban élő román család szőke kislányát egy lakossági bejelentés után vették el, mivel a hat-hétéves lány egyik rokonára sem hasonlított. Mivel a rendőrök nem találták elég meggyőzőnek a kislány anyakönyvi kivonatát, és útlevelét sem, így a gyereket a gyermekjóléti szervekre bízták, és DNS-mintát vettek tőle, illetve a szüleitől is.

A DNS-minták alapján mára pedig kiderült, hogy a szőke kislánynak tényleg a romániai romák a szülei, így alaptalanul és felesegesen vették a gyereket állami gondozásba – írja az Independent.ie.
"Nem szeretnénk, ha ez bármilyen más családdal megtörténne" – mondta az apa, akit nagyon megrázott, hogy elvették a családtól a kislányt. A család ügyvédje, Waheed Mudah azt mondta, a szülők egy családnak sem kívánják, hogy átéljék azt, amit nekik kellett az elmúlt pár napban, szerintük egyáltalán nem elfogadható, hogy csak így elvették tőlük a gyereket, illetve azt sem tartják igazságosnak, hogy összefüggésbe hozták őket azzal az esettel, ami egy másik kislánnyal, egy másik országban történt, és amihez nekik semmi közük.