A Bors informáciiói szerint a Soroksáron meggyilkolt nő kollégáitól, ismerőseitől, barátaitól is DNS-mintát vesz a rendőrség. Ahogy a lap írja, egy szakértô szerint ezt nem rutinból csinálják a rendőrök, pontosan tudják, mit kell tenni. Az elhunyt nő férje, Kardos Lajos, akit a héten hazugságvizsglóval hallgattak ki, azt mondta, egy ismerősétől úgy tudja, hogy felesége munkahelyén szinte mindenkitől vettek DNS-mintát. "Soroksáron is tudom, hogy több embert kértek a vizsgálatra, köztük egy barátom 19 éves fiát is" − tette hozzá a férfi.

"Nem rutin, de nem is ritka, hogy egy hozzátartozót beültessenek a poligráfba. A sok DNS-minta levétele önmagában taktika is lehet. A zsaruk közben figyelik azoknak a reakcióit, akiket nem zártak még ki a lehetséges elkövetők sorából. Ráadásul egy ilyen vizsgálat nem csak azt mutatja meg, hogy annak, akitől levették a mintát, köze lehet-e a gyilkossághoz, de azt is, hogy az ő rokonáé lehet-e a helyszínen rögzített DNS" – mondta Kátai Elek, az ORFK nyomozó osztályának volt vezetője a Borsnak.

A Bors egy meg nem nevezett forrásból egyébként úgy tudja, hogy az elmúlt másfél hónap alatt feltörték a meggyilkolt nő Facebook-fiókját, és annak összes posztját, üzenetváltását átnézték, illetve még a vele viszonylag távoli kapcsolatban lévő kollégáit, szomszédait is kihallgatták − a rendőrség azonban sem ezt, sem azt, hogy DNS-mintát vettek mindenkitől, nem erősítette meg, ugyanis a BRFK hírzárlatot rendelt el az ügyben.