Úgy tudjuk, hogy az egyik Blaha Lujza téri szálloda vendége volt, és a hotelbe pénteken jelentkezett be az a magyar férfi, akinek holttestét szombaton 11 óra után megtalálták a Rákóczi úton. Tudósítónk helyszíni információi szerint a férfi öngyilkos lett, maga ugrott ki a szálloda ablakából. A helyszínelés jelenleg is zajlik. A HVG is úgy tudja, hogy a férfi egy ottani szállodából ugrott ki. Kerestük a Boscolo Hotelt az ügyben, ám ők nem adtak tájékoztatást. A BRFK Sajtóosztálya megkeresésünkre elmondta, hogy a BRFK közigazgatási hatóság eljárás keretében vizsgálja a történteket, ami arra utal, hogy a férfi nem gyilkosság áldozata lett.

A Velvet tudósítója a szállodával szemben lévő gyrosos dolgozójától megtudta, a 35-40 év körüli férfi délelőtt 11 óra tájban ugrott vagy esett ki teljesen meztelenül. "Senki nem segített, mindenki fotózta telefonnal. Egy fiú ment oda később, aki fogta a fejét, akkor még élhetett. A szomszédos szállodából hoztak egy fehér lepedőt, amit ráterítettek. 20-30 perc volt mire kijött a mentő, nem tudni, ki hívta ki"– mondta a férfi. Hozzátette, az ismeretlen elhunyt vérét egy vödör vízzel mosták le. A testén tetoválás volt, egyes információk szerint arab tetoválás, azonban a férfi a szemtanúk szerint nem volt arab. Körülbelül délután negyed 3-kor szállították el a holttestet.

 "A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A segélyhívás beérkezésétől számított hatodik percében a helyszínen volt a rohamkocsink" – mondta a Velvet megkeresésére az Országos Mentőszolgálat. Az egyik szemtanú szerint a mentő akkor érkezett a helyszínre, amikor a rendőrök lezárták az utat, és paravánnal vették körbe a holttestet. "Csak véletlenül láttam egy pillanatra, szóval már javában fotózta a helyszínelő, vagy más, amikor a Thököly út felől felbukkant a mentő."

Ha információja van a történtekről, kérjük írja meg a velvet@index.inda.hu e-mail címre! Köszönjük!


View Larger Map

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!