Romániában fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint szombat éjszaka Debrecenben megölte volt élettársát - mondta el Tóth János, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese kedden sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen. Ismertetése szerint a romániai származású, Debrecenben élő magyar állampolgárt családjánál találták meg a román rendőrség segítségével. A vasárnap elfogott, jelenleg őrizetben lévő férfi maga kérte, hogy adják át a magyar hatóságoknak, és beismerő vallomást tett - mondta Tóth János.

Az alezredes elmondta, hogy a több késszúrással megölt 42 éves nőre vasárnap hajnalban a fia talált rá az áldozat Sámsoni úti otthonában. A nyomozók kiderítették, hogy volt élettársa ölte meg, aki még aznap éjjel a romániai Szatmár megyei rokonaihoz ment.Tóth János az MTI kérdésére elmondta, a férfi vallomásában azt állította, hogy nem akarta megölni az asszonyt, vitájuk hevében szúrta meg.

A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, emberölés gyanújával folyik nyomozás ellene - tette hozzá az alezredes.