horoszkóp

Sikkasztás miatt vádat emeltek Ruttner György ellen

MTI/velvet
MTI/velvet
2013.12.04. 09:35

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, hamis tanúzásra való felhívás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon R. György fővárosi ügyvéddel szemben – tájékoztatta a megbízott fővárosi főügyész szerdán az MTI-t. A vád szerint az ügyvéd összesen 60 millió forintot vett át ügyvédi letétként két sértettől, ám a pénzt sajátjaként kezelte, és elsikkasztotta – közölte Ibolya Tibor.

A tájékoztatás szerint R. György évekkel ezelőtt kedvező ingatlanvásárlási lehetőséget ajánlott a két sértettnek, egyúttal egy nagyobb összeg letétbe helyezésére kérte őket fizetőképességük alátámasztására. Ezt követően át is vett tőlük, több részletben, ügyvédi letétként 30-30 millió forintot. Az adásvételi szerződések megkötése végül nem történt meg, ám a sértetteknek visszajáró letéti összeget a vádlott nem fizette vissza, hanem a pénzzel sajátjaként rendelkezett. Sőt, miután a sértettek az ügyben feljelentést tettek, egyiküket telefonon több alkalommal arra kérte, hogy vonja vissza a sikkasztás bűntette miatt tett feljelentését, illetve a megindult büntetőügyben tegyen valótlan tartalmú nyilatkozatot. A jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés – közölte Ibolya Tibor. Ruttner György házát a bíróság zár alá vette májusban

  • Válogass a budapesten található eladó ingatlanokból a térképen!
  • A legjobb budapesti árérték arányú albérletek egy helyen
  • Lakáskeresésben otthon szegeden is!