horoszkóp

Személyautó és vonat ütközött Polgárdinál, egy ember meghalt

MTI
2013.12.07. 10:32

Halálos vasúti baleset történt Polgárdinál, ahol személyautó gyorsvonattal ütközött – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrségi honlapon.

A tájékoztatás szerint az autó Polgárdi felől Jenő irányába haladt, amikor a Polgárdi határában lévő vasúti átjáróban összeütközött a gyorsvonattal. A gépkocsivezető azonnal életét vesztette, a járműben ülő két utas mentését az elsőként helyszínre érkező kislángi körzeti megbízott, illetve helyi járőrök kezdték meg. A férfit és a nőt ők emelték ki az autóból. A mentők is a helyszínen vannak, megkezdték a két sérült ellátását.

Farkas-Bozsik Gábor katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a Vasút utcai átjáróban történt. Hozzátette: a vonatvezető tájékoztatása szerint a szerelvényen tartózkodó mintegy száz utas egyike sem sérült meg.

A Mávinform sajtóügyeletének közlése szerint a személyautó a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a Budapestről Tapolcára közlekedő gyorsvonat elé. A sajtóügyelet megerősítette, hogy a vonaton nem sérült meg senki. A rendőrségi helyszínelés ideje alatt a vonatok nem közlekednek a Polgárdi-ipartelepek és Csajág közötti szakaszon. A MÁV-START Zrt. megrendelte a pótlóbuszokat.

A tapolcai vonalon közlekedő vonatok utasai jelentős, 50-60 perc késésre számíthatnak a helyszínelés befejezéséig, valamint a pálya felszabadításáig. A menetrend szerinti közlekedés a déli órákra állhat helyre.