horoszkóp

Gyanús dollármilliók vezethettek Stark halálához

2014.01.24. 11:27

1,7 millió dollár (378,4 millió forint) hiányzott a január 5-én holtan talált New York-i befektető, Menachem Stark számlájáról, amikor a nyomozók átnézték azt – írja a Gawker. Emellett 200 ezer dollárnyi (44,5 millió forintnyi) készpénzének is lába kélt. A pénz nem azonnal a gyilkosság után tűnt el ráadásul, hanem az az előtti két hónapban szivárgott el a számláról. Hogy ez észrevétlen maradjon, a banszámlakivonatokat meghamisították.

1497509 10153686392665206 281576593 n zps735cda6d

Stark és partnere, Israel Perlmutter 40 millió dolláros (8,9 milliárd forintos) adósságot nyögtek az egyik általuk birtokolt épület miatt. És itt jön be némi magyarázat a történtekre: az adósság kapcsán egy polgári per is zajlott, amiben a bíróság elrendelte, hogy az alperesek (Starkék) tartsanak fenn egy 2 millió dolláros (445 millió forintos) számlát, ahonnan majd le lehet emelni a kiszabott összeget. Innen tűnt el a fent említett 1,7 millió dollár.

Starkot még január 2-án rabolták el irodája elől. A biztonsági kamerák felvételei szerint betuszkolták egy kisteherautóba, majd valószínűleg agyonverték (bár halálát a szakértői vélemények szerint a mellkasa összepréselése miatti fulladás okozta). Miután elrablói összeégették a testét, egy városszéli kukában hagyták. A gyilkosság megrázta a helyi ortodox zsidó közösséget, a rendőrség pedig lassan halad a nyomozással, egyértelmű gyanúsított változatlanul nincs. Bár azt pedzegették a rendőrök, hogy egy vállalkozó, akinek Stark 20 ezer dollárral (4,4 millió forinttal) tartozott, igen gyanús, mivel köze lehet az elrablásban használt furgonhoz és ahhoz a mobilhoz, amit Stark kocsijának aljához rögzítettek (vélhetően nyomkövetési céllal).