Avartűz füstje miatt leterelik a forgalmat a 4-es főútról Újfehértónál – közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság péntek délután. A város határában, a 4-es főút mellett több hektáron ég a száraz fű és az avar. A lángokat az újfehértói, nyíregyházi és a hajdúnánási egységek oltják. A főutat az újfehértói körforgalom és a 253-as kilométerszelvény között lezárták, az autósokat a város belterületére terelik.

Foltokban több helyen is kigyulladt a nádas pénteken a Hortobágyon, a tűz a nemzeti park területét is érintette – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Madai Petra elmondta: Hortobágy-Máta térségében csaptak fel a lángok, összesen mintegy 20 hektáron égett le a nádas. Az oltáshoz balmazújvárosi, hajdúszoboszlói és tiszafüredi tűzoltók, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonultak a helyszínre. A tüzet körülhatárolták, majd eloltották, senki nem sérült meg – tette hozzá a katasztrófavédelmi szóvivő.

Eközben tűzgyújtási tilalmat rendelt el a fővárosban lévő erdők területére, illetve 200 méteres körzetükre március 15-től a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője pénteken. Ez azt jelenti, hogy Budapest területén, egyelőre nem meghatározott, átmeneti időszakra tilos a tűzgyújtás a kiépített tűzrakóhelyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban. Szintén tiltott a parlag- és gazégetés – mondta Lomniczi Gergely. 

Hozzátette, hogy aki a tilalomra vonatkozó rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő erdővédelmi bírsággal sújtható. Felhívják a vasúton, illetve autóval utazók figyelmét arra, hogy ne dobjanak el égő cigarettacsikket vagy gyúlékony anyagot, ugyanis a magyarországi erdőkben előforduló tüzeket minden esetben az emberi gondatlanság okozza.