Újabb fergeteges ügyet göngyölítettek fel a körzeti megbízottak, miután egy kétségbe esett asszony hívta a rendőrséget telefonon, mert két tyúkjának nyoma veszett. 

Miután a helyi erők Ároktőn kiérkeztek a bejelentőhöz és felmérték a terepet, hamar a tyúktolvajok tanyájára jutottak, ahol még kérdezniük sem kellett, máris megoldódott a rejtély: 

A tolvajok saját kutyája ugyanis ásni kezdett a kertben és hamarosan egy élő tyúk botorkált ki a föld alól – a másik ugyan megfulladhatott a mélyben, de a tulajdonos így is örült az állatainak. 

„L. Piroska a nyomozóknak elmondta, hogy a tyúkokat ő ásta el élve, mivel gyorsan akarta elrejteni a zsákmányt, így lopás vétség mellett állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult ellene" – írta közleményében a police.hu.

A boldog gazda pedig még közös fotót is készített a rendőrökkel, íme: