Hermetikusan lezárta a rendőrség egy józsefvárosi bérház környékét, mert valaki azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja az ötszintes épületet – értesült a Velvet helyszíni forrásból. Ezt az információt hivatalos forrás nem erősítette meg.

A helyszínre nagy erőkkel kivonult a tűzoltóság. A fenyegetés komolyságára utalhat, hogy a Terrorelhárítási Központ erői is megjelentek a VIII. kerületi bérháznál.

A BRFK sajtószolgálata egyelőre úgy reagált kérdésünkre, hogy a Fecske utcában valóban folyamatban van egy rendőri intézkedés, de robbantásos fenyegetésről egyelőre nincs tudomása a rendőrségnek.

Helyszíni tudósítónk azt mondta, a nap folyamán korábban volt már egy nagy veszekedés a házban, emiatt kimentek a rendőrök, azt nem tudni, hogy végül az ablakba kiálló nő volt-e, aki veszekedett. Az viszont biztos, hogy a Terrorelhárítási Központ egy pszichológusa, valamint egy rendőrségi nyomozó bementek a házba, és a szomszéd erkélyéről győzték meg a nőt, hogy ne ugorjon le.

Az utcát teljesen lezárta a rendőrség, ami nem tetszik a lakóknak, sokan hőbörögtek, amíg a rendőrök győzködték a nőt, azt kiabálták, hogy döntse már el, hogy ugrani akar-e, vagy sem, mert mennének haza.

Az öngyilkossággal fenyegetőző nőt a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai látták el, miután a rendőrök lebeszélték az ugrásról.

A nőről később kiderült, hogy nem magyar, de azt nem sikerült megtudni, milyen állampolgár. A munkatársaink elérték a nő férjét, aki egy nigériai férfi, és azt mondta, hogy néhány héttel ezelőtt elköltözött otthonról, mert volt a feleségével egy nagy veszekedése, és nem akarta, hogy a dolog a későbbiekben esetleg tettlegességig fajuljon. A vita azon ment, hogy nagyon rossz anyagi körülmények között éltek, a nő tartósan munkanélküli, a férj 10 éve nem tudott hazautazni Nigériába a családjához.

Egy szomszéd arról számolt be, hogy a család teljesen átlagos volt, korábban még sosem hívták miattuk a rendőröket, a férjet valamivel többször látták a környéken, a nő a legtöbb idejét otthon töltötte.