horoszkóp

Időseket fosztottak ki az utcai rablók

2014.03.21. 10:49

Vádat emeltek három ember ellen, akik idős nőket raboltak ki és bántalmaztak Kaposváron tavaly ősszel – közölte a Somogy Megyei Főügyészség. A közlemény szerint a vádlottak, akiknek egyike fiatalkorú, Kaposvár belvárosában idős, 70 és 80 év feletti nőket támadtak meg a nyílt utcán, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva korlátozottan tudtak csak védekezni.

A nappal bevásárlásból, templomból hazafelé tartó sértetteket a vádlottak követni kezdték, majd kikapva a kézitáskát a kezükből elfutottak. A támadókkal szembeszálló időseket a földre lökték, akik közül ketten is 8 napon túl gyógyuló combnyaktöréses sérülést szenvedtek. A sértettek táskájából általában pár ezer forintot szereztek meg, az iratokat pedig eldobálták.

„A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak, velük szemben a Kaposvári Járási Ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt" – állt a közleményben.