Lakiteleknél egy ember meghalt abban a balesetben, amiben két autó ütközött hétfőn – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta, hogy az elsődleges adatok alapján egy kocsi akart rákanyarodni a 44-es főútra egy telephelyről, de nem adott elsőbbséget a Békéscsaba felé haladó másik autónak. Az ütközés következtében az egyik kocsiban tartózkodó 22 éves lakiteleki nő a helyszínen meghalt, míg az autóban utazó 16 éves lakiteleki nő és a másik jármű vezetője, egy 35 éves férfi is megsérült. Őket a mentők kórházba vitték. Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense korábban azt mondta, hogy az egyik sérültet mentőhelikopter vitte el a helyszínről. Az útzárat azóta feloldották.