horoszkóp

Nem rendőrök loptak a bűnjelraktárból

2014.05.15. 09:46 Módosítva: 2014-05-15 19:44:50

A Velvet információi szerint nem hivatásos rendőrök, hanem öt közalkalmazott érintett a kispesti rendőrkapitányságon elkövetett lopásban. Az ügyet a Hír TV hozta nyilvánosságra, a televíziós társaság úgy tudja, rendőrségi alkalmazottakat vettek őrizetbe a Kispesti Rendőrkapitányságon.

A Blikk rendészeti forrásra hivatkozva állítja, nem csak közealkalmazottak, de egyenruhások is vannak a gyanúsítottak között. 

Lapunk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy valóban eltűnt néhány tárgy a XIX. Rendőrkapitányság bűnjelraktárából, többek között egy 9 éve lefoglalt laptop, és több kisebb értékű tárgy, de a lopáshoz hivatásos rendőröknek nincs közük. Annál inkább annak az öt szakmunkásnak lehet, akik a rendőség állományában közalkalmazottként dolgoznak, és éppen a kispesti objektum felújítást végezték. Úgy tudjuk festőkről és ácsokról van szó, akiket tegnap őrizetbe is vettek.

Az ügyben végül délután adtak pontos tájékoztatást, az ORFK közleményét a hajtás után olvashatják el:

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H-né S. Katalin 47 éves dabasi lakos ellen, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Sándor 39 éves budapesti, H. Lajos 49 éves dabasi és K. Pál Zoltán 51 éves szigetcsépi lakosok ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányságán 2014. május 13-án észlelték, hogy a bűnjelkamrából ismeretlen körülmények között eltűnt egy Dell Latitude típusú laptop, egy Gilette cserélhető fejes borotva és egy Puma márkájú karóra – a megközelítően 120.000 forint értékű tárgyakat korábban egy büntetőeljárásban foglalták le. A bevezetett nyomozási cselekmények során a rendőrség megállapította, hogy a kispesti rendőrkapitányságon bűnjelkezelőként dolgozó H-né S. Katalin közalkalmazott 2013 novemberében lehetőséget biztosított a Budapesti Rendőr-főkapitányságon festőként alkalmazásában álló K. Sándor közalkalmazottnak arra, hogy a tárgyakat eltulajdonítsa. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy H-né S. Katalin különböző bűnjeleket tulajdonított el a bűnjelkamrából, melyeket férjével, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közalkalmazottjával, H. Lajos asztalossal közösen szállított lakására, illetve K. Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság festő közalkalmazottjának csepeli lakására. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint K. Sándor a 2012 évben jelen volt a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságán, amikor a belvárosi rendőrkapitányság bűnjelkamrájából egy Fujitsu Siemens laptopot és három darab GPS készüléket tulajdonított el K. Pál Zoltán festő-mázoló, aki a bűncselekmény elkövetésének idején szintén a Budapesti Rendőr-főkapitányság közalkalmazottja volt. A gyanúsítottak lakásán 2014. május 14-én tartott házkutatások során a bűnjelkamrákból eltulajdonított tárgyakat a rendőrség lefoglalta. A bűncselekmények elkövetésében a rendőrség hivatásos állományú tagja nem vett részt. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására."