horoszkóp

Zsanett-ügy: kártérítést kapnak a megvádolt rendőrök

2014.05.15. 08:01

Pár százezer forintos kártalanítást kapott fejenként az az öt rendőr, akik a Zsanett-ügyben ártatlanul ültek előzetes letartóztatásban 30 napot – tudta meg a Blikk.

A zsaruk, akik közül már csak négyen dolgoznak rendőrként, perre mentek az állammal, miután E. Zsanett  azzal vádolta őket, hogy megerőszakolták. Az egyenruhások rácsok mögé kerültek, de az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, a pótmagánvádas eljárásban pedig bizonyítottság hiányában mentették fel őket.

– A rendőrök – köztük az ügyfelem – jogerősen megegyeztek a bíróságon az állam képviselőjével, elfogadták a kártalanítási ajánlatot. Ezt a pénzt kifejezetten a börtönben töltött 30 napért kapták – mondta Magyar György ügyvéd.