horoszkóp

Továbbra is életveszélyben a magyarbánhegyesi mészárlás sérültjei

2014.05.16. 11:02

Nagy flottával vonult ki az Országos Mentőszolgálat a csütörtöki magyarbánhegyesi családi tragédia helyszínére. A Velvet kérdéseire közölték: öt mentőautó és két mentőhelikopter ment a községbe. Két sérültet már nem lehetet megmenteni, ők életüket vesztették, egy nőt és egy férfit pedig ellátás után életveszélyes állapotban szállítottak az ügyeletes kórházba. A gyilkossággal gyanúsított férfi még aznap feladta magát Békéscsabán, bár nem tett vallomást.

A Velvet megtudta, hogy az egyik sérültet a gyulai Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházba, a másikat a békéscsabai Réthy Pál Kórházba szállították.

Kövesdi József, a gyulai intézmény orvosigazgatója elmondta, hogy „egy hölgyet súlyos állapotban, lőtt sérülésekkel hoztak be, őt megműtöttük". Hozzátette, őt ezután az intenzív osztályra vitték, jelenleg is ott ápolják, még mindig életveszélyben van. Az igazgató szerint mindkét sérültet mentőhelikopter vitte kórházba, azért is kerültek Gyulára és Békéscsabára, mert a megyében az itteni kórházaknak van traumatológiájuk és helikopter-leszállóhelyük.

Bóna Attila kezelőorvos elmondta, hogy a békéscsabai kórházba szállított férfi súlyos, életveszélyes állapotban van, túl van egy műtéten, az intenzív osztályon kezelik. Egyik sérült sincs kihallgatható állapotban.