"Csaba és Adrienn a hét végén jöttek haza Németországból, ahol dolgoztak" – mondta a Blikknek a magyarbánhegyesi kettős gyilkosságot elkövető férfi egyik ismerőse. A 47 éves vésztői T. Lajos csütörtökön késő délután rálőtt volt élettársára, annak barátjára, a nő anyjára és az ő élettársára. A 34 éves, szíven lőtt J. Csaba és a 49 éves M.-né G. Irén azonnal meghaltak, a 27 éves és terhes, több haslövést elszenvedett M. Adriennért és a 60 éves R. Józsefért a Blikk lapzártájakor is küzdöttek még az orvosok.

A lap szerint a vérengzést végignézte T. Lajos és M. Adrienn ötéves kislánya is végignézte. Őt a feltételezett elkövető magával vitte autójával a gyilkosságok után. A helyiek a lapnak szerelemféltésről beszéltek, szerintük T. Lajos azután ment neki a négy embernek, hogy megtudta, volt barátnője egy új férfitől négyhónapos terhes. Korábban arról írtak a lapok, hogy egy gyermekelhelyezési per állhat a háttérben, de egy ügyvéd ezt cáfolta a Blikknek. A perben ugyanis még nem született döntés, szakértőre várnak.

„Én úgy hallottam, hogy Csaba védeni akarta Adriennt, kiment, hogy lecsendesítse Lajost. Félő volt ugyanis, hogy rátámad. Egyszer már megtörtént, hogy a megvadult férfi kitépte Adrienn haját egy veszekedés során" – ezt már a család egyik barátja mondta.

A Bors kitart a gyermekelhelyezési per mint indíték mellett. A lapnak a család egyik rokona azt mondta, az apa nem akarta, hogy az ötéves gyereket külföldre vigye a kint élő volt élettárs. Emiatt többször fenyegette megöléssel a családot. A gyilkosság napján pisztollyal lépett be a házba, „magához vette a kislányát, majd pisztollyal a kezében kifelé indult. Ezt azonban nem hagy­ta a család többi tag­ja, megpróbálták megakadályozni, hogy elvigye a kicsit. Rájuk gondolkozás nélkül tüzelt" – mondta a rokon.

„A kapitányságra május 15-én, csütörtökön 15 óra 25 perckor érkezett bejentés arról, hogy egy magyarbánhegyesi házból lövések zaja hallatszott. Az épületben négy sérült volt, akikhez a segélyhívást fogadó központ azonnal mentőket hívott. Felmerült a gyanúja annak, hogy egy vésztői férfi járt a házban. A rendőrök nagy erőkkel kezdték keresni a 47 éves vésztői T. Lajost" – állt a kezdeti rendőrségi közleményben. A „nagy erők" azt jelentették, hogy a rendőrség ellenőrzőpontokat állított fel, lezárta a határátkelőket, sőt a környéken még cirkáló rendőrségi helikoptert is láttak. T. Lajos végül pénteken háromnegyed 5-kor feladta magát Békéscsabán.