horoszkóp

Lövöldözött egy férfi a brüsszeli zsidó múzeumnál, hárman meghaltak

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.05.24. 18:27

Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült – közölte szombaton a brüsszeli tűzoltóság szóvivőjére hivatkozva a Le Soir, Belgium legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja internetes oldalán.

A La Libre Belgique, a második legolvasottabb francia nyelvű napilap egy negyedik halálos áldozatról is tudni vél, emellett pedig arról is beszámolt, hogy egy szemtanú feljegyezhette annak az autónak a rendszámát, amellyel a támadó érkezett, majd elmenekült.

A híroldal azt írja, hogy délután négy óra előtt pár perccel egy Audi állt meg a zsidó múzeum bejáratának közelében, a parkoló autók mellett, majd az utas és a vezető is kiszállt. Ez utóbbi a beszámoló szerint két táskát tett a földre, majd tüzelni kezdett a járókelőkre. Ezt követően visszaült az autóba és elhajtott. Az utas sorsáról egyelőre semmit sem tudni. Guido Van Wymersch, Brüsszel Ixelles nevű kerületének rendőrfőnöke, illetve a terrorfenyegetettséget értékelő rendőri egység is megerősítette, hogy a támadásban két nő és egy férfi vesztette életét.

Teljesen véletlenül a közelben tartózkodott Didier Reynders belga külügyminiszter is, aki a beszámoló szerint maga is szemtanúja volt a merényletnek. „Hallottam a lövéseket, levetettem magam a földre, ahol több test is hevert" – számolt be a történtekről a sajtónak a politikus, aki később a Twitteren azt írta: megrázták a zsidó múzeumnál történt gyilkosságok, gondol az áldozatokra, akiket a saját szemével látott a helyszínen, és együtt érez családtagjaikkal.

Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki pár perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt. Elio Di Rupo belga miniszterelnök ugyancsak a Twitteren keresztül tudatta: mélyen megrázták a történtek, és részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A helyszínen Julien Klener, a belgiumi izraelita hitközség elnöke a La Libre Belgique-nek úgy nyilatkozott: a múzeumot mostanában nem fenyegették meg. Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere az RTL-TVI tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy valószínűleg terrortámadás történt. A rendőrség nyomon van – mondta.