„K. Róbertet aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek, a megyei főügyészség vádjával egyezően. A tanács elnöke az ítélethirdetés során elmondta: a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. K. Róbertet emellett tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és megszüntették szülői felügyeleti jogát gyermekkorú lánya vonatkozásában. Tizenöt év fegyházra ítélt hétfőn a Kecskeméti Törvényszék egy 38 éves kalocsai férfit" – írja a Baon

 K. Róbert 2010-ig élt házasságban feleségével, elváltak, de a válás után még egy darabig együtt laktak, rendszeresen veszekedtek, végül a nő 2012-ben a lányával együtt a szüleihez költözött. A férfi ezt nehezen fogadta el, öngyilkossággal fenyegetőzött, megjelent a nőnél, még rendőri intézkedés is volt. A nő 2012. májustól szeptemberig Angliába költözött, a férfi rendszeresen járt pszichiátriai kezelésre, gyógyszeres kezelésen kellett volna részt venni, de nem tartotta be az orvosi utasításokat. Ahogy a nő hazaért Angliából a lányukkal, tovább fenyegetőzött a férfi, követte a nőt, leskelődött utána, a közös lányuk előtt rendszeresen fenyegetőzött azzal, hogy kinyírja az anyját. 2012. szeptember 26-án meg is tette, a nyílt utcán egy bicskával támadt a nőre, 10 alkalommal szúrta meg a nőt, a lányuk próbálta védeni az anyját, így ő is megsérült a támadásban.