horoszkóp

Öt halott a győrteleki tömegbalesetben

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.06.08. 09:27

Öt halálos áldozatot követelő baleset történt vasárnap hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrteleken. A 49-es út 30-as kilométerének közelében egy busz, egy kisbusz és egy személyautó karambolozott – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A lengyel rendszámú személyautóban öten utaztak – köztük egy gyermek –, és mindannyian életüket vesztették a balesetben. A különjáratként közlekedő, negyvenfős buszban utazó négy embert könnyű sérülésekkel kórházba vitték. 

D MTI20140608001
Fotó: Taipusz Attila / MTI

Öt román állampolgár, köztük egy gyermek halt meg a vasárnap hajnali győrteleki balesetben – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Fehérvári Marietta elmondta, hogy az öt román állampolgár egy lengyel rendszámú kocsiban utazott, ami Győrtelek belterületén, a 49-es főút szakaszán, a Kossuth Lajos utcában eddig még nem tisztázott okból áttért a szemközti sávba, és frontálisan összeütközött egy autóbusszal, majd egy mögötte haladó kisteherautóval is.

A személyautóban utazó négy felnőtt és egy gyermek a helyszínen életét vesztette. Az autóbuszban négy, a kisteherautó utasai közül pedig egy ember szenvedett könnyebb sérülést. Pápai György, a mentőszolgálat észak-alföldi regionális szervezetének orvos-igazgatója közölte, hogy „esély sem volt" a román állampolgárok megmentésére. A balesethez több kocsival riasztott mentők az öt sérültet a mátészalkai kórházba vitték. A 49-es főút győrteleki szakaszát a baleset után több órára lezárták a rendőrök, onnan mellékutakra terelték a forgalmat.

Frissítés: Hazaengedték a hajnali győrteleki baleset öt könnyű sérültjét a mátészalkai kórházból – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház szóvivője vasárnap a déli órákban. Vitkai Éva elmondta, hogy az öt sérültet, négy magyar és egy román állampolgárt a mátészalkai kórház traumatológiai osztályán látták el az orvosok, majd hazaengedték őket.