Meghalt egy motoros, miután egy kisteherautóval ütközött a XVII. kerületi Pesti út és Kis utca kereszteződésében hétfő délután – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese. Vattayné Székely Noémi elmondta: a baleset miatt teljes szélességében lezárták a Pesti utat a Borsó és a Cinkotai út közötti szakaszán, a forgalmat a környező utcákba terelik. Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: egy 50 körüli férfi a helyszínen életét vesztette. A Velvet úgy tudja, a szemtanúk szerint a Volkswagen Caddy éppen bekanyarodott a Pesti útról a Kis utcába amikor elcsapta a másik sávban haladó motorkerékpárt. A motorkerékpáros azonnal meghalt.

Szintén hétfőn egy autó egy kisteherautóval ütközött Pécsvárad és Csokoládépuszta között a 6-os főúton, sofőrje beszorult a roncsok közé és meghalt. A kisteherautó vezetőjét kórházba vitték.

Egy teherautó és egy személyautó frontálisan ütközött a 81-es úton Magyaralmásnál, emiatt félpályán halad a forgalom az érintett szakaszon – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Kiss Z. Edward elmondta, hogy a tehergépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan haladó autóval. A balesetben egy ember súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés idején félpályán, váltakozva haladhat a forgalom.