Napi nonszensz: Agresszív módját választotta a meggyőzésnek az a férfi, aki mindenáron vissza akarta szerezni volt szerelmét.

A féltékeny férfi nem tudta feldolgozni a szakításukat, ezért telefonon többször fenyegette, majd,január 19-én hajnalban, Győrben az utcán várta a munkába induló volt élettársát.

A nőt az autójába rángatta, ám akkor pattant el nála a cérna csak igazán, amikor exe telefonján meglátta a háttérképet, amin az új barátjával ölelkeznek. Ekkor kezdte el ütlegelni a nőt, majd egy kést fogott a nyakához, és azzal fenyegette. Ezután a Duna partra vitte, ahol deréktől lefelé levetkőztette, és a vízbe küldte, hogy megfulladjon – írta közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészég. 

A nő ekkor megígérte, hogy átgondolja a férfivel való kapcsolatát és minden nap küld majd sms-t, aminek annyira örült a férfi, hogy szabadon engedte.