Ahogyan az egy normális házasságkötéskor lenni szokott, az esküvő előtt a leendő házastársak még buliznak egy utolsót egymás nélkül az esküvő napján megszűnő függetlenség emlékére, így Collette Moreno sem félt semmitől, amikor június 20-án, múlt pénteken elindult saját lánybúcsújára legjobb barátnője, Ashley Theobald társaságában – számol be a békésen kezdődő, de szívszorító történetről a Daily Mail.

A lányok kocsival indultak el a helyszínre, a hangulatuk egy darabig felhőtlen volt, de Moreno egyszer csak asztmarohamot kapott egy eléjük kerülő kamion kipufogógázától. A barátnő ekkor lefékezett, majd amikor továbbhajtottak, szerencsétlenségek sorozata után összeütköztek egy teherautóval. 

„Mindketten azt hittük, tiszta a levegő, de volt ott egy domb, amit egyikünk sem látott. Megpróbáltam kikerülni, de akkor hirtelen elénk került egy teherautó. Én elkanyarodtam, de az kanyarodott velem" – számolt be a balesetet túlélő Theobald.  

A lányok kórházba kerültek, de a menyasszony sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok nem tudták megmenteni. Collette Moreno, a kisgyermekes anya és menyasszony három órával a baleset után életét vesztette.

„A fiunk még nem igazán ért mindent. Tudom, hogy ez még sok időbe fog telni” – nyilatkozott a végtelenségig elkeseredett vőlegény és apa, Jesse Arcobasso.

2014. július 26-án, Jamaikában kötötték volna össze életüket.