Munkaadója házába tört be a 36 éves pápai férfi és több, mint 100 ezer forintot vitt el. A Police.hu szerint a Pápa melletti településen élő sértett 2014. július 7-én értesítette a rendőrséget arról, hogy lakásába aznap betörtek. A Pápai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a betörés másnapján egy vanyolai utcában igazoltatták J. Antal pápai lakost, akit előállítottak a Pápai Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott férfi elismerte, hogy betört saját munkaadójához.

Elmondta, betegségre hivatkozva nem ment aznap dolgozni, inkább elbuszozott a munkaadója házához. Tudta, hogy senki nem lesz otthon, ezért bement az udvarba, majd berúgta a lakás ajtaját. Célirányosan a hálószobába ment. Az ott levő egyik szekrényt kinyitotta és magához vette a ruhák közé rejtett pénztárcában talált összeget, valamint a mellette levő nylon táskában tartott aprópénzt. A pénzt rövid időn belül kocsmákban költötte el.

A gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás megalapozott gyanúja miatt folyat nyomozást a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.