Nyolc lány sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetése és két rendbeli hivatali visszaélés bűntette miatt indított eljárást a Szekszárdi Nyomozó Ügyészség az azóta is előzetes letartóztatásban lévő, volt rendőr alezredessel szemben – írja a teol.hu.

A jelenlegi megalapozott gyanú szerint a férfi évek óta – rendőrségi beosztására is hivatkozva, magát drogprevenciós szakértőként feltüntetve, a munkájával kapcsolatban is több valótlanságot állítva – valódi prevenciós előadások helyett, egyre alacsonyabb színvonalon, mélylélektani rétegeket érintő feladatokat végeztetett a gyermekekkel. Ezek során feltárta azok családi problémáit, majd segítés ürügyén folyamatosan igyekezett közel kerülni a programban részt vevő néhány lányhoz.

A férfi éttermekbe vitte őket, apró bizsukat, néha ruhákat, fehérneműket vásárolt nekik, hangoztatva, hogy szereti őket. Sokszor szexuális tartalmú, vagy arra utaló beszélgetéseket kezdeményezett. Olyan feladatokat adott a gyerekeknek, amelyekről szexuális jellegű vagy kétértelmű vicceket lehetett előadni. A képzések közötti estéken, valamint a táborokban azt állította a lányoknak, hogy látja a lelkeket, illetve tud a szellemekkel kommunikálni.

A képzéseken és táborokban, az előadások közötti estéken – bizalmi és felügyeleti helyzetével visszaélve, – összesen 21 kiskorú lánnyal intimebb kapcsolat kialakítására is törekedett. Többnyire a férfi kezdeményezésére, többségükkel egy szobában, és azon belül is egy ágyban, vagy matracon aludt. Két lánnyal közös megegyezéssel szexuális kapcsolatot létesített, az egyik még nem volt 18 éves. További hat lánnyal szeméremsértő cselekményeket végzett, egyikük még nem volt 14 éves.