A rendőrség megszállta a fővárosi Polgár Galériát, mert a hétvégén kirabolták őket – tudta meg a Velvet. A késői intézkedés oka, hogy a betörést csak most vették észre. Kedd délután 15:42-kor két rendőrségi mikrobusz tűnt fel a budapesti Petőfi Sándor utcában. A Polgár Galéria és Aukciósháznál álltak meg a Velvet információi szerint, majd kiszállt 10 egyenruhás rendőr. 15:54-kor az egyik mikrobusz szirénázva eltávozott, a bejáratra kifüggesztettek egy táblát és az ajtóban egy rendőr áll. 

„Könnyen és gyorsan mozdítható értékeket vittek el az ismeretlen tettesek, mire a riasztó megszólalt, elmenekültek" – mondta az MTI-nek Polgár Árpád, a galéria tulajdonosa, aki megerősítette a rablás tényét. Polgár Árpád elmondása szerint a tettesek a szomszéd házon keresztül, a fal bontásával jutottak be a helyiségbe. A lyukat egy festmény takarta el. Az, hogy pontosan milyen értekben vittek el ékszereket és órákat, a helyszíni rendőrségi vizsgálatot követően, a leltár után derül ki, de Polgár Árpád becslése szerint 60 és 70 millió forint körül lehet az okozott kár értéke.

Az eltulajdonított értékek között vannak olyan karórák, amelyek ára 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjed – mondott példát a galéria tulajdonosa. Polgár Árpád közölte, hogy a betörést ő fedezte fel. Az, hogy az ékszereken kívül mást is elloptak-e a galériából, szintén a pontos leltár után derül ki. „Szemre nem hiányzik a galériából és a raktárból egyetlen festmény sem, csak az ékszerek és a karórák, amelyeket láthatóan lesöpörtek a polcról" – tette hozzá. 

Kerestük az ügyben a rendőrséget, akik a következőket válaszolták: 2014. július 29-én 10 óra körüli időben érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy Budapest V., Petőfi Sándor utcai galéria raktárába ismeretlen tettes bement és onnan különböző tárgyakat tulajdonított el. A kárérték megállapítása, valamint a helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya indított eljárást ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.