Emberkereskedelemmel gyanúsított férfiakat fogtak el a Heves megyei nyomozók – írja a Police.hu.

Egy 38 éves nő tett feljelentést a Zürichi Városi Rendőrségen, miszerint őt volt élettársa – R. József – 2013. januárjában egy adácsi házban eladta K. Bélának, akivel Svájcba kellett utaznia. Ott a férfi prostitúcióra kényszerítette és bántalmazta.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberkereskedelem gyanúja miatt folytat büntetőeljárást R. József 37 éves adácsi és K. Béla 42 éves gyöngyösi lakos ellen.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2014. július 24-én, lakóhelyeiken elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két személyt, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek.

A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését, melyet a bíróság az elmúlt hétvégén el is rendelt.