Elfogták Holman Endrét, a Generál Média egyik tulajdonosát és vezetőjét. Kedden, egy német repülőtéren egy Szingapúrból Németországba tartó gépről „vették le” a helyi hatóságok, magyar elfogató parancs alapján– írja a Nol.hu. A Generál Médiát az Energol Rt. egykori igazgatója, Portik Tamás érdekeltségébe tartozónak vélik.  

Még 2013 májusában költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indult ellene eljárás. A nyomozás kezdetén Holman külföldön tartózkodott, így a hódmezővásárhelyi látványos kommandós akció idején sem volt jelen.

Tavaly májusban három embert vett őrizetbe a rendőrség, egyikük a most elfogott Holman testvére. A rendőrség azóta sem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy ez a Portik Tamás elleni nyomozás része, akit több, 14-16 évvel ezelőtti megoldatlan gyilkossággal összefüggésben tartóztattak le.

Ennél valószínűbb, hogy egy csalási ügyről van szó, ami a Generál Médiának átadott hódmezővásárhelyi iskola felújításával van összefüggésben. A cég internetes hirdetéssel fizetett az épületért, és vállalta annak felújítását is, ám ez végül nem történt meg, viszont hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint jelzáloggal terhelték az épületet.