A Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozás Kiss Ernő, a KBI volt vezetőjének vesztegetési ügyében – közölte a Velvettel a főügyészség helyettes szóvivője, dr. Simon Richárd. Ám az még nem dőlt el, vádat emelnek-e a nyugalmazott dandártábornok ellen.

Kiss Ernő tehát nem alhat nyugodtan, ugyan az ügyészég lezárta a nyomozást, és megtörtént az iratismertetés is, ám az ügy vád-előkészítési szakaszba került, ennek határideje 30 nap, ami meghosszabbítható 90 nappal. Ez alatt az idő alatt dől el, hogy vádat emelnek-e ellene, vagy ejtik azt.

Kiss Ernő nyugdíjas tábornokot még az elmúlt év decemberében vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – a hivatalos megfogalmazás szerint – megvesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással való üzérkedés gyanújával, majd előzetes letartóztatásba helyezték, ám december 20-án szabadlábra került. Hivatalosan meg nem erősített sajtóhírek szerint a volt rendőri vezetőt az egykori MVM- és BKV-vezér, Kocsis István jelentette fel a Központi Nyomozó Főügyészségen. Kocsis szerint a tábornok állítólag egymilliárd forintot kért azért, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és Pintér Sándor belügyminiszter révén eljárjon Kocsis már vádszakban lévő ügyében. Jószerével hivatalosan semmi sem derült ki az ügyről, ráadásul majd két hónapig sűrű csend telepedett az ügyre, mígnem február elején lapunk kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a nyomozás befejezésének határideje április 13.

Mint azt már korábban megírtuk ezt a határidőt meghosszabbították augusztus 13-ig, ezért fordultunk újra a főügyészséghez. „A dr. K. Ernő nyugállományú dandártábornok ellen indított nyomozást lezártuk, augusztus elején megtörtént az iratismertetés, és az ügy most vád-előkészítési szakaszban van” – közölte lapunkkal dr. Simon Richárd a KNYF helyettes szóvivője. Azt is hozzátette, ez idő alatt dől el, hogy vádat emelnek-e vagy ejtik a vádat Kiss Ernővel szemben. Azt is közölte: ügy minősítése nem változott, továbbra sincs több gyanúsítottja az ügynek, vagyis ha vádemelés lesz, az ügynek csak egy vádlottja állhat majd bíróság elé. Miután a vád-előkészítési szakasz határideje 30 nap, legkorábban szeptember elején dőlhet el végleg Kiss Ernő sorsa.