Őrizetbe vett három embert a somogyi rendőrség a siófoki gyilkosság miatt. Szombaton találtak holtan a siófoki K. László Csabát a reggeli órákban. Egy 36 éves helyi férfi került a rendőrök látókörébe a nyomozás során, őt 24 órán belül elfogták. N. Tamást emberölés gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, illetve kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását – írja a Police.hu.

Hamar kiderült, N. nem egyedül cselekedhetett: a 29 éves L. Norberttel együtt akartak betörni a sértett lakásába, így szerezve pénzt. Segítségül a 28 éves kaposvári K. Ferencet hívták. Hosszabb ideig figyelték a későbbi áldozatot, végül elvetették a betörés tervét és úgy határoztak, erőszakkal szerzik meg a pénzt. L. Norbert kocsijával mentek a Mogyoró utcai házhoz. L. az autóban várt, amíg társai megverték az áldozatot és elvették a pénzét. Utána elmenekültek, majd elosztották a pénzt. A rendőrök később L. Norbertet és K. Ferencet is őrizetbe vették, emberöléssel gyanúsították meg és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.


Nagyobb térképre váltás