Súlyos közlekedési baleset történt Budapesten, a Jászberényi úton – tudta meg a Velvet. Információnk szerint a környéken rendőrautókat, mentőket, tűzoltókat és autómentőt is látni. Nagy a torlódás, az autósok inkább visszafordulnak.

A Jászberényi út 100. előtt történt a baleset, a városból kivezető oldalon – mondta Kisdi Márk, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Egy autó és egy csuklós BKV-busz ütközött. Az összeroncsolódott autóból egy fiatal férfit emeltek ki a tűzoltók, idősebb utastársán már nem tudtak segíteni, ő életét vesztette.

A buszon tízen utaztak, a sérültek számát Kisdi nem tudta megmondani. A forgalom félpályán már haladhat a baleset helyszínén – tette hozzá a szóvivő. A Nol.hu szerint a 68-as busz érintett a balesetben

„A 68-as, 161-es, 161A, 162-es, 162A, 168E, 262-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Kossuth Nyomda megállót, illetve a 168E autóbusz a Jászberényi út/Tarkarét utca megállót sem érinti, baleset miatt" – olvasható a BKK Facebook-oldalán.