Miután kiderült, hogy nem a csepeli szatír gyilkolt egy éve szeptemberben, a rendőrség közleményt adott ki, melyben 5 milliós nyomravezetői díjat ajánlanak fel. 

"A felajánlott díj összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli, szükség esetén védelmére a kellő intézkedéseket megteszi." - olvasható a rendőrség hivatalos honlapján

A rendőrség most több, eddig még ki nem hallgatott ember jelentkezését is várja:

A rendőrség várja annak a sötét árnyalatú autót vezető személynek a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 21 óra és 21 óra 30 perc közötti időben egytengelyes, ponyvás vagy dobozos utánfutójával - rajta világos csíkkal - a Budapest XX., Vízisport út irányából a Fővárosi Csatornázási Művek felé haladva befordult a kerékpárútra, majd onnan 20 perc múlva kihajtott.

A rendőrség ugyancsak várja annak a 35-40 év körüli fekete hajú hölgynek a jelentkezését, aki a bűncselekményt megelőzően több alkalommal találkozott a későbbi áldozattal és a kerékpárút Budapest XXIII., Dobó utcai végénél a betontuskókon ülve beszélgetett vele.

Az ügyben eljáró nyomozók azoknak a jelentkezését is várják, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra körüli időben a Budapest XXIII., Meddőhányó utcán a Budapest XXIII., Vízisport út irányából az Oázis kertészet előtt futottak el, vagy rendszeresen ezen az útvonalon közlekednek gyalogosan vagy futva az esti órákban.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemeges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy munkaidőben (h-cs: 8-16; p: 8-13) a „Telefontanú” 06-80-555-111 zöld számán.