Filmbe illő ékszerlopás történt Szegeden, amikor is a tolvaj a szomszédos kiadó helyiségből a falat megbontva a boltba való belépés nélkül emelt el két szekrénnyi aranyékszert, anélkül, hogy ebből bárki bármit észlelt volna.

A Délmagyar.hu információi szerint valamikor vasárnap este és hétfő reggel között fúrta meg a szegedi Napfény Park Bevásárlóközpontban működő ékszerbolt vitrinjeit egy ismeretlen a szomszédos helyiség falán keresztül. A kár az üzletvezetők szerint jelentős 

Az üzlet a főbejárattal szemben található, a mellette lévő két helyiség éppen kiadó, rácsaikon műanyag leplek vannak, amiken keresztül nem lehet látni, mi történik éppen a helyiségben. Az ékszerbolt üzletvezetője már jelezte, hogy ezt nem tartják épp a legjobb ötletnek, ám hiába.

Az ékszerbolt jobb oldalán lévő helyiséget a bevásárlóközpontban működő presszó raktárnak használja. Ide jutott be a tolvaj, ezután megbontotta a falat, átkúszott a nyíláson, így a másik kiadó helyiségbe is átjutott, ahonnan már hozzáfért az ékszerboltban lévő szekrények hátuljához. Azt is megbontotta, és a két szekrény tartalmával, jelentős mennyiségű arany ékszerrel távozott.

Jelenleg az üzlet vezetői még nem tudják pontosan, mekkora káruk keletkezett a lopás miatt. Az ügyben további furcsaság, hogy a bevásárlóközpontban és kívül is több kamera működik, a rácsok kinyitásához pedig speciális eszközzel kellett rendelkezni a tolvajnak, valamint a falak megbontásával valószínűleg zajt is okozhatott. A plázában lévő Tesco éjjel-nappal működik, és biztonsági őre is van. Mindezek ellenére sem észlelt senki semmit a lopásból. A Délmagyarnak az ékszerbolt egyik üzletvezetője elmondta, bár nem értik, hogy nem szúrt szemet az eset, azért remélik, legalább a biztonsági kamerákon lesz valami érdemleges nyom. Az üzletnek vannak mozgásérzékelői, de mivel a tettes nem is ment be a boltba, ez sem ért semmit.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

Nem először történt különös ékszerrablás Szegeden

Érdekesség, hogy Szegeden nem ez volt az első alkalom, hogy nem mindennapi trükkel loptak ékszereket vélhetően profi tolvajok. 2010. december 31-én a Szeged Plazában működő Karát ékszerboltból valaki az éj leple alatt nagyobb mennyiségben ékszereket és karórákat vitt el. Kiderült, hogy a tettes a pláza tetejét megbontva jutott be az épületbe. Aztán 2012 októberében három férfi a szegedi Kígyó utcai Smaragd ékszerbolt alatti pincéből fúrta meg az üzlet Wertheim-záras páncélszekrényét, ahonnan 105 millió forint értékben vittek magukkal ékszereket és készpénzt. Az utóbbi lopás tetteseit a rendőrség elfogta.