Egy ember meghalt, egy árust szívinfarktus gyanújával kórházba szállítottak, egy másikat pedig rendőrök tepertek le és bilincseltek meg a hétvégén Pusztamérgesen, miután a NAV ellenőrei próbavásárlást tartottak a falunapon – írta meg pénteken adélmagyar.hu. A hírportál információi szerint egy kecskeméti férfi halt meg a falunapon.

A rendezvényen NAV-ellenőrök jelentek meg, és próbavásárlást végeztek. Így tettek az egyik kürtőskalácsosnál is, ahová fél óra elteltével visszatértek, és elővették az igazolványukat. A vállalkozó ellen eljárást indítottak, mivel nem adott nyugtát. A férfi azzal védekezett, hogy akkor már ingyen adta az édességet, így kaptak egy felet az ellenőrök is.

míg a kürtőskalácsos az igazát próbálta bizonyítani, egyre több árus kezdett el méltatlankodni. Felháborodtak azon, hogy a hatóság mindig csak a „kishalakat" bünteti meg. A szóváltás tettlegességig fajult. Egy üllési fiatalember a gyanú szerint üdítős palackot vágott az egyik NAV-os fejéhez. Az ellenőrök rendőrt hívtak. Az erősen ittasnak látszó férfi ellenállt, mire járőrök a földre nyomták, megbilincselték és előállították.

Egy kecskeméti vállalkozó, aki vendégként volt jelen a rendezvényen  szívinfarktust kapott és összeesett. A mentősök hosszú ideig küzdöttek az életéért, próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen életét vesztette. Közben az asztmás, állandó kezelés alatt álló kürtőskalácsos is mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért őt infarktusgyanúval kórházba szállították.