horoszkóp

Elverték a rendőrt a motoros kamaszok

2014.10.01. 12:46

A Szolnoki Nyomozó Ügyészség – csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – büntetőeljárást folytat több fiatallal szemben, akik bántalmaztak egy intézkedő rendőrt.

Mint arról dr. Varga Árpád, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség főügyésze a Szoljon.hu-nak beszámolt, a tizenöt éves gyanúsított szeptember 21-én Kunmadarason, a kora délutáni órákban hosszasan túráztatta a motorját, ami nagy zajjal járt. Ez zavarta a környéken lakókat, és szóvá is tették a dolgot. A fiatalember hangoskodva reagált és "erősítést" hívott. Az eseményekre felfigyelt egy szabadidejét töltő rendőr is, aki az utca lakóinak segítségére sietett, és szolgálatba helyezte magát. Mikor intézkedni akart a motorozó gyanúsítottal szemben, a fiatalember annyira felháborodott, megtámadta a rendőrt, amiben hamarosan az épp megérkező társai is bekapcsolódtak.

A három társsal együtt a földre került sértettet összerugdosták, ennek következtében a rendőr orrcsonttörést és számos zúzódásos sérülést szenvedett.

A Szolnoki Nyomozó Ügyészség indítványt tett a három ismertté vált gyanúsított – egy személyt még keresnek – előzetes letartóztatására, amelyet a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája el is rendelt. A negyedik elkövető felkutatása folyamatban van.