Garázdaság miatt vádat emelt egy 39 éves kiskunhalasi férfi ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A férfi augusztus 21-én, Kiskunhalason, az általa üzemeltetett büfében keveredett szóváltásba egy részegen hangoskodó társasággal, majd a társaság két tagját megütötte és az autójukat is megrongálta.

Augusztus 20-án este a vádlott által üzemeltetett kiskunhalasi büfé felszolgálónője telefonon hívta fel a vádlottat, hogy a büfében tartózkodó vendégek inzultálják.

A férfi erre a büféhez sietett, és ott találta a részeg és hangoskodó társaságot, akiket felszólított, hogy távozzanak. Ez után a férfiak majd szóváltásba keveredtek, és elszabadultak az indulatok a védelmező főnök és a vendégek között. A vádlott a társaság két férfi tagját ököllel arcon ütötte, és mikor a hangoskodók már távozni akartak, a vádlott utánuk ment és kirúgta a gépkocsijuk bal első ablaküvegét. Ezek után a vádlott kihívta a rendőrséget. 

A bántalmazott férfiak nem szenvedtek sérülést, de az autóban 5.000 forint kár keletkezett, ami nem térült meg.

A vádlott szabadlábon védekezik, ellene az ügyészség tárgyalás mellőzésével emelt vádat a Kiskunhalasi Járásbíróságnál.