horoszkóp

Maga alá gyűrte a kamion a személyautót: ketten meghaltak

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.10.04. 09:20

Kamion és személyautó ütközött össze pénteken késő este az 51-es út majosházi elágazásánál, a korábbi információkkal szemben nem egy, hanem két ember vesztette életét a karambolban - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. A Velvet úgy értesült, hogy a személyautó vezetője nem vette figyelembe a stoptáblát, kihajtott az útra és ez okozta a balesetet. A kamion több méteren keresztül toltma maga alatt az autót. 

Csámpai Attila tájékoztatása szerint a vasat szállító kamion maga alá gyűrte a személyautót, ezért csak azt követően lehetett megtudni, hogy hányan utaztak benne, és milyen mértékben sérültek, miután a fővárosból érkezett daruval leemelték róla a kamiont.

A roncsot speciális eszközzel darabolták fel a tűzoltók, akik először a sofőr, majd egy utas holttestére bukkantak. A balesetben két fiatal férfi vesztette életét. 

Az autó annyira összeroncsolódott, hogy még a márkáját sem lehetett megállapítani - tette hozzá a szóvivő.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: vélhetően az elsőbbség meg nem adása miatt következett be a baleset az 51-es főút 31-es kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a főváros felé haladókat Kiskunlacházánál, a Budapest felől érkező járműveket Majosházánál terelik le.